Túraállomások

1. Tunyogmatolcs – Holt-Szamos – élő Szamos közötti gátőrház
Cölöpös vízi állásról szállhatnak vízre a látogatók Tunyogmatolcs mellett. 3 km megtétele után érnek a kurta Kocsmáig, csodálatos természeti környezeten át szelve a nyugodt vizet.

2. Tunyogmatolcs: Petőfi Kurta Kocsmája-látogatóközpont
Maga Petőfi Sándor várja a megfáradt utazót Tunyogmatolcson, a Kurta Kocsmában. A Kurta Kocsmában Petőfit – az igazat megvallva a költő panoptikum jellegű, teljesen élethű figurája – egy asztalnál ülve láthatja a látogató, amint éppen a „Falu végén Kurta kocsma” című versét írja.

3. Tunyogmatolcs: Győrtelek között a Holt-Szamos pihenőpont
Egy vízen úszó mobil stég nyújt pihenési lehetősége az evezésben megfáradt vendég számára. A pihenőpont a vízi tanösvény egyik információs pontja is, ahol a vándor kiköthet, pihenhet, elfogyaszthatja elemózsiáját vagy olthatja szomját.

4. Győrtelek: keszegsütő pihenőpont
Az újonnan épülő túraközpont keszegsütő pihenőpontja a térség gasztronómiai különlegességeivel várja a látogatókat. Aki útközben megéhezik, már útközben, a programcsomagokban biztosított GPS készülékekkel leadhatja rendelését. A készülék arra is figyelmezteti a vendéget, hogy mikor célszerű rendelnie ahhoz, hogy garantáltan a frissen sütött keszeg illatára kössön ki a győrteleki pihenőponton.

5. Gebérjén: Holt- Szamos Ökoturisztikai Élménytér látogatóközpontja
A gebérjéni állomás különleges látnivalója egy úszómalom, amely a 100 évvel ezelőtt, a Szamoson közlekedő egykori malom rekonstrukciója. Géberen másik igazán különleges programeleme az Ogre-tanya, ahol az ismert mesefigura főszereplésével ismerhetik meg a látogatók a Sulyom tanösvényhez kapcsolódó mocsárvilágot.

6. Fülpösdaróc: Szamosi Élménytorony, „Szatmári családok” pihenőhelye
Az egész szatmári térségre, a szilva útra és a Holt-Szamos Ökoturisztikai Élmnytér egészére nyílik kilátás a Fülpösdarócon megépített 17,7 méter magas Szamosi Élménytoronyból, ahol a látogatók távcsövekkel pásztázhatják a páratlan szépségű vidéket. A torony tövében a szatmári térség nemesi családjaira emlékezik a „Szatmári családok pihenőhelye”.

7. Ököritófülpös: természeti pihenőpont
Ököritófülpös a vízi túrák utolsó állomása. Fülpösdaróc és Ököritófülpös között ugyanis több helyen találhatóak úgynevezett úszóláp szigetek, melyek természetvédelmi szempontból egyedülállónak tekinthetőek. Ököritófülpösre érkezve egy fedett rendezvénytéren pedig koncertek, előadások nyújtanak újabb kikapcsolódási lehetőséget.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.